Tisztelt Hölgyem / Uram!
Tisztelt Cégvezető!

Kérem, engedje meg, hogy bemutassam Önnek cégünk új, weblapkészítési szolgáltatásait.

Napjainkban egy új szakterülete van kialakulóban a marketingszakmának, ez az internetes marketing. Mindenki szeretné, ha honlapja minél népszerűbb és eredményesebb lenne, csak azt nem tudja, hogyan is kell ezt "csinálni".
Ehhez szeretnék némi fogódzót, segítséget nyújtani. Szeretnénk ugyanakkor leszögezni, hogy az itt leírtakat korántsem kell szentírásnak venni. Nem vagyunk mindentudó szakemberek, amit tudunk, azt sokéves tapasztalataink, folyamatos tanulással, naprakész információk alapján fogalmaztuk meg.

Úgy gondoljuk, hogy aki tévedhetetlen marketingesnek tartja magát, és ezzel kérkedik, annak nem csak véleménye, hanem tevékenysége is sok kockázati tényezőt, hibalehetőséget foglalhat magában. Ugyanis ezt a munkát lehet jól végezni, s rosszul. Ennek ellenére bárki tévedhet. Nem lehet folyamatosan a piac várható eseményeit, a fogyasztók reagálását pontosan megjósolni és ahhoz alakítani a marketingstratégiánkat.

Szolgáltatásunkkal azoknak szeretnénk segíteni, akik kevés pénzből - akár kezdőtőke nélkül - kénytelenek megvalósítani weboldaluk népszerűsítését, ami ennek ellenére egyáltalán nem lehetetlen, SŐT! Ugyanis ha van pénz, könnyebb nagy reklámkampányt szervezni, ami talán hatásos is lesz, viszont minimális tőkével és egy jól kitalált stratégiával a maximumot hozzuk ki a reklámból, már tudásra van szükség. A szolgáltatásunkkal ez utóbbi megvalósítását szeretnénk ügyfeleink számára elérhetővé tenni.

Amennyiben fontosnak tartja, hogy cégének minőségi weblapja legyen és szolgáltatásai még ismertebbé váljanak, növekedjen piaci részesedése, forgalma, amit erősít a sűrűn látogatott weboldala, akkor szolgáltatásunk ideális lehet az Ön cége, illetve magánvállalkozása számára.

A weblapkészítési szolgáltatásainkat a PowerSite kiváló fejlesztői teszik lehetővé, s tartják fent.

Mottónk: Olyan weboldalak készítése, felhasználhatóvá tétele ügyfeleinknek, amelyek képesek megcélozni a kiválasztott célcsoportot és piaci szegmenst, egy jól körülhatárolható, jellemzőkkel jól leírható réteget, professzionális kínálattal, szolgáltatásokkal.

 

Powerapro
Hosszú hónapokig tartó fejlesztés után elkészült az apróhirdetési és üzleti portálunk egyedi szolgáltatásokkal (pl. videó beszúrási lehetőség). Kérlek, ha van időd és persze kedved, de különösképpen akkor, ha bármi eladnivaló cuccod van, hirdesd meg bátran és persze ingyenesen új oldalunkon, itt: www.powerapro.hu

- Chris Taylor-

Boros Varroda
A Boros Varroda 2000 óta működik Békés megyében. Szabászat és varrászat részlege egyaránt sokrétű. Termékeink széles választéka található nálunk, de egyedi igényeket is teljesítünk. Tevékenységeinkről a Szolgáltatásaink menüpont alatt olvashatnak.

- Ruler -

Chris Taylor
Számtalan lehetőséget kínálunk cégeknek és magánszemélyeknek egyaránt. Mint azt minőségpolitikánkban láthatja - minden tekintetben elsődlegesnek tartjuk az Ön elképzeléseit, lehetőség van a legegyszerűbbtől a professzionálisabb weboldalak elkészítésére. Előzetes egyeztetés alapján minden esetben több látványtervet készítünk.

- Chris Taylor-

HUNHonlap Csoport
A HunHonlap.Hu honlapcsoportot azért hoztuk létre, hogy a legújabb technikák alkalmazása mellett felhasználóbaráttá tehessük a látszólag oly bonyolultnak tűnő funkciókat. Bemutatjuk azt is, hogy egy weboldal igenis rendelkezhet a megfelelő technikai tudással, ezt nem mások, mint a több éves tapasztalattal rendelkező munkatársaink garantálják! Így a keresők akár már másnapra indexelni tudják weboldalát és ezáltal máris profitot termelhet. Alapvető célunk, hogy kiszolgáljunk szolgáltatásainkkal minden korosztályt, és az internetet valóban a jövő kapujává alakítsuk! Mindezt elérhető áron és 100% megelégedettségi garanciával! Győzödjön meg róla személyesen!

- Ruler -